Pápakereszt Pannonhalma

Advent harmadik vasárnapja és advent harmadik hete kezdődik a az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtásával. A liturgikusan eltérő színű, világosabb, rózsaszínes gyertya jelzi, hogy az Egyház az örül és az öröm fontosságára hívja fel a figyelmet.
Az öröm oka elsősorban nem belőlünk fakad. Elsősorban más örömének örülünk. Az interneten több videó kering, hogy unott, megszokott járókelő emberek, miközben pangnak egy megállóban, vagy a metrón holt időként unottan utaznak, hogy megváltoznak, amikor váratlanul zenészek összeállnak és szép dallamot kezdenek szeretetből, örömmel játszani. Hogy átragad rájuk az öröm, amikor valaki őszintén, s szinte megállíthatatlanul felhőtlenül elkezd kacagni közöttük. S mennyire jól esik egy kedves mosolygós eladó, vagy egy ismeretlen gyerek felénk forduló fején látott kedves mosoly. Ehhez hasonló megérezni, hogy milyen öröm lehetett Mária számára a kismamaság előrehaladása (hogy fia nő, mozog és közelít, hogy világra jön). Mária öröme ahogy fogadta fia apostolait Názáretbe, ahogy az ősegyházban élt, s amilyen öröm számára most minden gyermeke akit az Egyház anyai szeretetére bíz. Hogy örül Mária nekünk. Amikor felfogom, hogy Jézus örül nekem, észreveszi adventi botladozó közeledésem, jó szándékaim. Lelki szemeimmel a nagy Katolikus Egyházban élve együtt örülni a szerte a világon kegyelmek hatása miatt örvendező hívekkel és a mennyei Egyház örömének távoli ujjongása. Mindez ráébreszt, hogy nem csak az a fontos,hogy nekem mennyi örömöm van, én mennyire tudok örülni, hanem lehet örülni úgy, hogy hagyom hogy az öröm meglátogasson, Isten gondviselése és személyes szeretete kívülről hozzon örömöt adventi életembe. Megértem, hogy örülni lehet „akkor is”, „mindenek ellenére”, teljes szabadsággal, mert örömöm úgy kaptam. Csak beengedtem, s hagytam, hogy felkapjon és megpörgessen mint az út porát a táncoló szél.
Az öröm másik oldala a hála. A szeretetet szemével, a dicséret keresésével vizsgálni legutóbbi hetemet. Mi volt a jó, értékes a legutóbbi adventi hetemben. Még ha valahol elbuktam is, ha valamit el is mulasztottam, akkor is biztatni magam, hogy „de hát nem adtam fel”, „de hát lám észrevettem mulasztásomat”, „de hát van nekem szívem”, „van bennem még élet”, vagy legalább vágy az életre, „nem vagyok menthetetlen ember”. Rácsodálkozunk egy csecsemőre, hogy hogy lehet egy teljes ember, amikor annyi mindent nem tud; ahogy idős ember rácsodálkozik, hogy hogy lehet hogy a teste megöregedett és nem működik rendesen, pedig ő ugyanaz az ember. Ugyanígy örömmel kell kimondanunk: igen, én nem csak a tetteim és a szavaim vagyok, nem csak amit az emberek gondolnak rólam, nem csak amennyit hallgatnak rám, amennyi részem van az emberek életében, nem jó vagy rossz vagyok csupán. Én én vagyok, s Isten engem szeret. S örülök az én Istenem szeretetének, s annak, hogy Ő el nem hagy, hogy hogy Ő biztat és nem csak egyetért azzal ha dicsérem és biztatom magam, hanem kiegészíti szavaimat : „te nem is tudod milyen értékes vagy, milyen fontos vagy és mennyi minden van még benned jó, amire ha rátalálsz életed során, magad is mosolyogsz majd sok búslakodásodon”.
A liturgia pedig még egy csodálatos ajándék Istentől. A szentmise -aminek keretében az öröm napja és hete elkezdődik – A II. Vatikáni Zsinat szavai szerint „csúcs és forrás”. Ha odahozzuk adventi személyes örömünket, akkor a többiek örömével egyesülve felajánljuk Istennek és az átváltoztatja, csúcsra emeli Jézus által. Milyen nagy öröm így menni a szentáldozáshoz: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya!”. S a szent liturgia forrás is. Amikor tudjuk-érezzük hogy örülnünk kelne de lebéklyóz valami, gyenge és pislákoló az örömünk, vagy bennünk van a még több, a Minden utáni szomjúság, akkor vágyakozva megyünk az örömünk forrásához Jézushoz, ahol felüdülünk, egyesülünk Örömünkkel Jézussal és örömmel megpihenünk az Úrnál, kicsit időn kívül, de önmagunkból is kilépve Vele vagyunk, valami más időben is. S megszépül körülöttünk is kicsit minden ahogy újra körülhordozzuk szemünk. Hiszen az öröm bennünk van. Átsiklunk a templom javítanivaló hibáin, nem érdekel a hideg, nem zavar semmi zaj, vagy az emberek gyarlósága...minden új színt kap, mert az öröm bennünk van. Ha pedig valaki testileg nem tud teljesen jelen lenni a misén betegség, vagy gyerekfelügyelet, vagy más miatt, a kegyelem ugyanaz számára is, s majd máshol hat. Ráébreszt ez arra, hogy az öröm lehet egészen belső. A lélek titkos öröme és ujjongása. Akik pedig ott sem lehetnek, a lelki áldozás vágyával hívhatják az Urat, hogy örömben-kegyelemben egyek legyenek az Úrral. Uram add nekünk a Te örömödet! Azt ahogy földi köztünk létedben benned élt az öröm Isten jelenléte miatt, azt az örömet, amit nekünk akarsz adni szeretetből, s irgalmadból! Ámen

https://www.facebook.com/oszkar.szabo.7/posts/609834869052650:0