J U L I K A

Ott megy el vasárnap reggelenként édesanyjával a házunk előtt. Télen-nyáron a nyolcórai misére járnak. Ma azonban magányosan bandukol az ötéves gyermek a szemergő esőben. Fején piros kendővel, sötétzöld kabátjában olyan, mint egy lábon járó Rózsabimbó. Magához ölelve viszi Zsuzsit, a rongybabát.
Ott, ahol a villamossíneken át kell menni, megáll és óvatosan körülnéz. Közben észreveszi, hogy eloldódott a cipőfűzője. Amíg kötözgeti kicsúszik a hóna alá szorított játékbaba. Bele a sárba. Mire utolérem már csupa könny az arca. Segítek neki megtörölgetni a babát, mert azt tartom, igaza van a gyermeknek abban, hogy még az ilyen rongyból egybeékesített baba sem léphet be sárosan-piszkosan az Isten hajlékába.
A babatisztogatásból azután így fakad bizalom. Mire odaérünk a kis templom pitvarába, már tudom, hogy Julika ma azért jön egyedül a templomba, mert édesanyja már hajnal óta „mosik”. Ezen a héten sok munkája volt s míg mások szennyesét tisztogatta, a magáé vasárnap délelőttre maradt. Ő is eljön majd a templomba, de csak az esti misére. Julika viszont úgy gondolta, hogy a Jézuska igen megszomorkodnék, ha nem látná őt a vasárnap reggeli misén, a szokásos helyen. Meg azután – így mondja – neki fontos imádkozni valója is van! Nem igen kell faggatni a leánykát, hamar elmondja, hogy mi ez. Először is, hogy édesapa megint szeresse mamikát, s lakjon újból náluk. Azután, hogy a Jóisten ne hullasson le minden lombot az erdőben, mert akkor mit eszik télen a Dáma, aki kecske és jó tejet ad.
Belép a templomajtón, felágaskodik, kinyújtja kezét a szenteltvíztartóhoz. Keresztet vet, azután felemeli a rongybabát, annak a kezét is belemártja a szenteltvízbe, keresztet vettet vele is, és előre megy a második padsorba. Leül. S mikor elkezdődik a szentmise, összetett kezében belehajtja a Zsuzsi baba engedelmes két karját.
Velem együtt többen vannak, akik magukról megfeledkezve csak ezt a gyermeket nézik. Ami nem is baj, hiszen nemcsak imakönyvből lehet imádkozni, hanem az ilyen kisdedekből is. Talán így: Istenem! Emelj fel engem is és törölgess meg a sártól. Taníts meg kisdedek hitére s az ő imádságukra, hogy ne a sokat kérjem Tőled, hanem a keveset. Ne mindent, hanem csak a legszükségesebbet!

Válasz

‎"Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi:
- Mondd Apa, neked mennyi az órabéred?
Az apja haragra gerjed:
- Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót.
Ahogy az apa ül a
fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát.
"Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn. Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában.
A fiú felnéz, és újra megkérdezi:
- Apa, neked mennyi az órabéred?
- Négy dollár fiam.
- És tudnál nekem adni két dollárt?
Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle:
- Mire kellene neked az a két dollár?
- Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja:
- Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk?
Néhány évvel ezelőtt beszélgettem egy igazán gazdag emberrel, aki a következőt mondta nekem, ami alapjaiban megváltoztatta a gondolkodásomat: "Bármit megtehetek, amit csak akarok. Illetve...egy dolgot mégsem: A 22 éves lányomat már nem tudom visszaültetni a hintába, hogy játszhassak vele."

Válasz

TANULSÁGOS TÖRTÉNET



Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.

network.hu

Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

Válasz

A FESTŐ MODELLJE

Leonardo da Vinciről, a híres olasz festőről járja a következő elbeszélés: Milánóban a Santa Maria delle Grazie nevű templomban egy óriási képet kellett festenie, melyiknek ezt a nevet akarta adni: Jézus utolsó vacsorája.
Azt akarta, hogy a freskó remekmű legyen, ezért lassan és nagy körültekintéssel dolgozott, ami a barátoknak nem nagyon tetszett.
Hónapokon át keresett egy olyan Jézus modellt, amelyik kifejezi a jóságot, a szelídséget, a lelkiséget, és a természetfeletti erőt. Nem volt könnyű, de sikerült.
Végre megtalálta és Jézus arcát Angeloról mintézta akinek nagyon tiszta és őszinte tekintete volt, és véletlenül találkozott vele az utcán.
Egy évvel később Leonardo Milánó rosszhírű negyedében kószált, bement több lebujba és piszkos kocsmába.
Júdásnak az áruló apostolnak az arcát kereste. Egy olyan arcra volt süksége, amelyik nyugtalanságot, csalódást sugároz és kész a legjobb barátját is elárulni. Véget nem érő éjszakai keresés után Leonardo megtalálta a sok gazember között azt az arcot, amelyről később lefestette Júdást.
Magával vitte a kolostorba, nekiállt és dolgozni kezdett. Mindjárt az elején látta, hogy a férfi szemében könny
csillog.
- Miért kell itt sírni?- kérdezte Leonardo és szánakozva tekintett az összetört arcra.
--Angelo a nevem- morogta a férfi -- én álltam modellt akkor is, amikor Jézus arcát festette.

Válasz

Köszönjük kedves Erika !
Ezt üzenik a kis mécsesek fényei is a Pápakeresztünknél.
Hirdetik a szeretetet és még ezt a zord telet is felmelegítik.

Előzmény

Válasz

Gerle a kereszten

Korán indultam dolgomra a mai napon. Szokatlanul hideg volt a reggel.
Azért szeretek gyalog járni, mert így van időm átgondolni a napi programokat.
De ezen a reggelen szomorú dolgok jöttek elém, talán a közelmúltban hallott sok megrendítő hír miatt, melyeket emberekről, családokról, sorsokról hallottam.
Mennyi lelkileg sérült, beteg, depressziós, elhagyott ember él körülöttünk.
Milyen hideg lett a világ, lelki értelemben éppen úgy, mint ezen a mai fagyos, csípős reggelen.

Biztonságra vágyunk, mégis hidegen, érzéketlenül és vakon rohanunk, és valahova nagyon szeretnénk megérkezni, de nincs hova. Ezért tovább rohanunk, de zaklatott, durva világunk folyton kivet magából.

Valami biztos menedék kellene.
Milyen kevesen veszik komolyan Istent, Aki segíteni tudna.
A szívekben a hit megfakult, a szeretet meghidegült, meghitt családokban is meggyűlölik, elárulják egymást, a közöny uralkodik és hamis próféták vadásznak a nyájra.
Hol van a menedék, hol van a megoldás, amikor a romlás már mindent elborít?

Szomorúan, gondolataimba merülve értem a templomhoz.
Szokásomhoz híven mint mindig bepillantottam az udvarra, e nyugalmat árasztó, meghitt kertbe, ahol egy kereszt áll. A havas kereszten éppen megpihent egy gerle.
A dermesztő éjszakát a szabadban töltötte. Ő is fázott, mint én.
E zord világból vágyott a nyugalomra, a békességre, a megpihenésre.

A legjobb helyen, a keresztnél találta meg.

Ő tudta, hogy csak itt lehet felmelegedni!
Csak a keresztnél van megoldás!
Mi tudjuk-e már?

Válasz

Olyan testvér
Paul egy kocsit kapott a testvérétől karácsonyra. Másnap, mikor munka után kilépett az irodaépületből, egy bámészkodó suhancot látott a vadonatúj, fényes autó mellett.
„Ez a magáé, uram?”, kérdezte a fiú.
Paul bólintott. „A testvéremtől kaptam karácsonyra.” A fiú elképedt. „Úgy érti, a testvérétől kapta, és magának nem került semmibe? Azta, de jó volna, ha …” Itt elhallgatott egy pil
lanatra. Paul persze tudta, mit fog mondani. Ő is szeretné, ha lenne egy ilyen testvére. De a fiú szavai nagyon meglepték: „De jó volna, ha én is olyan testvér lehetnék.”
Paul csodálkozva, már-már csodálattal nézett a fiúra, s hirtelen ötlettől sarkallva megkérdezte: „Vigyelek el egy körre?”
„Az nagyon jó lenne”, vigyorgott a fiú.
Rövid kocsikázás után Paul felé fordult, és csillogó szemmel kérdezte: „Ne haragudjon, Uram, de nem vinne el hazáig?” Paul elmosolyodott. Értette a fiú szándékát. Biztos a szomszédoknak akar imponálni azzal, hogy milyen szuper kocsival érkezik haza. De Paul megint tévedett.
„Megállna egy pillanatra ott, ahol az a két lépcső van?”, kérte a fiú.
Gyorsan kiszállt, és befutott a házba.
Két perc múlva már jött is visszafelé, de nagyon lassan nyílt ki a kapu. Ahogy megjelent, már látszott, hogy miért.
Ölében hozta nyomorék kisöccsét.
Leültette az alsó lépcsőfokra, aztán lehajolt hozzá, és lelkesen, minden szótagot megnyomva magyarázott az autóra mutatva.
„Látod, öcsi, ott van, amiről fent beszéltem neked.
Az a bácsi a testvérétől kapta karácsonyra, és nem került neki semmibe. Majd ha nagy leszek, én is adok neked egy ilyet. És akkor elviszlek benne, és te is látni fogod azokat a szuper dolgokat a karácsonyi kirakatokban, amikről mesélni szoktam.”
Paul kiszállt, és beemelte a gyermeket az első ülésre. A nagyobbik csillogó szemmel ült be mögé, és elindultak hárman egy feledhetetlen kocsikázásra a kivilágított utcákon.

Azon a karácsonyon értette meg Paul, mit jelent Jézus mondása: „Jobb adni, mint kapni…”

Válasz

Tanmese a családról
Van két testvér. Mindkettő friss, életerős, bátor harcos. Az egyik testvér fogadást ajánl a másiknak:
- Tartsunk versenyt, melyikünk tudja hamarabb háromszor körülrepülni a világot.
A másik elfogadta, mire a kihívó testvér azonnal felpattant csodálatos pávájára és repült, repült, repült és nagyon hamar megvolt a világ háromszori körberepülése. Amikor visszatért, testvére már várta.
- Hát te? Hogyhogy már itt vagy? Háromszor körüljártad a világot? De hát hogyan csináltad?
A testvér így válaszolt:
- Egymás mellé állítottam apánkat, anyánkat, testvéreinket és háromszor megkerültem őket… Hiszen ők az én világom!

Válasz

Adjatok, nektek is adatik

Két testvér dolgozott együtt a családi farmon, az egyik nős és családos, a másik agglegény. A termésen és a hasznon mindig megosztoztak, fele-fele arányban. Egyszer aztán az egyedülálló fivér elgondolkozott: nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereség felét. Nekem egymagamnak sokkal kevesebb kell. Így aztán minden éjszaka kilapátolt egy zsákra való gabonát a saját hombárjából, átlopakodott a két házat elválasztó földdarabon, és a bátyja hombárjába zúdította a gabonát. Eközben a másik így okoskodott: nem igazság, hogy egyformán osztjuk el a termést meg a nyereséget. Végtére is nekem itt a feleségem, a gyermekeim, ők majd
gondoskodnak rólam, ha megöregszem. Az öcsémnek senkije sincs, neki
takarékoskodnia kell öreg napjaira.

Ezért hát az éj leple alatt mindig átcipelt egy zsáknyi gabonát az öccse magtárába, és ott kiöntötte.

Éveken át mindketten értetlenül vakargatták a fejüket, mert a gabonájuk nem fogyott a kölcsönös adományoktól. Egy sötét éjjel aztán egymásba botlottak. Lassan világosság gyúlt az agyukban, hogy mi történt. Ledobták a zsákokat, és
összeölelkeztek.

Válasz

Kedves Erika! köszönöm a szép történetet, ma épp így éreztem én is, aztán leültem és csendben elgondolkoztam : tulajdonképpen mi a baj, hála Istennek , tűrhető egészségem van még, van meleg szobám, ételem, nagyon sokaknak felényi sincsen, vagy ez, vagy az hiányzik az életéből. amikor végiggondoltam ,meg is nyugodtam. Délben a Katolikus Rádióval együtt imádkoztam az Úrangyala imádságot. Ma , Erika tett jót velem! szeretettel Márta

Előzmény

Válasz